A műanyagipari szakképzéshez szorosan hozzátartozó iparvállalati mentorok képzési, fejlesztési folyamatainak nemzetközi kialakítását tűzte ki célul az az ERASMUS+ program keretein belül létrejött DEMETRA nemzetközi konzorciumi pályázati csoport, amelynek a PEMÜ Műanyagipari Zrt. is tagja.
- decemberében került sor az első projekttalálkozóra, majd 2018 január és március között a konzorciumi tagok kérdőíves felmérést végeztek és fókuszcsoportos beszélgetést folytattak le vállalati mentorokkal, a duális képzésben résztvevő diákokkal, valamint döntéshozókkal (cégvezetőkkel és tulajdonosokkal, oktatási vezetőkkel). A felmérés során összesen 243 kérdőív került kitöltésre: 39 mentor, 167 diák és 37 érdekelt által, továbbá fókuszcsoportos interjúkat is lefolytattunk mindhárom célcsoporttal. Ennek keretén belül több fókuszcsoportos beszélgetésre is sor került a PEMÜ Tanműhely diákjainak és mentorainak részvételével.
A válaszok alapján megfogalmazódtak a mentorok legfőbb szerepei, készségei és kompetenciái, mely a cikk végén elérhető részletes hírlevélben megtekinthető.
A DEMETRA projekt egyik eredménye a WBL és az ECVET összehangolása, ami a képzési anyag kidolgozásához szükséges. A konzorciumi tagok ezért részt vettek egy rövid, az IDEC által tartott ECVET tréningen Görögországban 2018. június 27-29. között.
Az elmúlt projektidőszakban két transznacionális partnertalálkozóra is sor került, az egyikre 2018. április 23-24. között Kolozsváron, a másikra 2018. október 9. és 10. között Pozsonyban.
A DEMETRA projekt részletes hírlevelének letöltéséhez kattintson IDE.